szombat, május 23, 2026
Rally

Az M-Sport mérlegeli új WRC autójának megépítését

Az M-Sport és a Ford továbbra is tárgyal egymással egy WRC27-es autó elkészítésével kapcsolatban, azonban a brit csapat akár egyedül is létrehozna egy ilyen autót.

A Ford szerepvállalása továbbra is kérdéses 2026 után, azonban az M-Sport számára két lehetőség is van, hogy továbbra is szerepelni tudjon a WRC-ben, az egyik, hogy egy gyártóval lép partnerségre, vagy saját maga épít WRC27-es járművet.

Jövőre azonban minden bizonnyal csak Rally2-es Forddal fog szerepelni a vb-n.

Az M-Sport további szerepvállalását azonban befolyásolhatja az is, hogy ki lesz a WRC új promótere.

Ezzel kapcsolatban úgy tudni, hogy az új irányító kiválasztása már nagyon közel van, és az érdeklődők között találjuk Eric Boullier francia autóipari vállalatát, és egyben ő lehet a legnagyobb esélyes.

Az M-Sport csapatvezetője, Richard Millener elárulta, már zajlanak az előzetes előkészülete egy WRC27-es autónak, annak ellenére, hogy a partnerséggel kapcsolatban kérdőjelek vannak.

„Abszolút minden lehetőség nyitott 2028-ra, erre tervezték a szabályokat, de semmivel kapcsolatban nem tettünk még igéretet – mondta Richard Millener az Motorsport.com oldalnak. – Sok lehetőség lvan, és csak arra várunk, hogy lássuk, melyik fog a legjobban működni, és mi lesz a sportág hosszú távú jövője.”

„A fejlesztés terén elvégeztünk néhány minimális munkát, hogy ha valami elindul, ne a nulláról kezdjünk. Olyan alapvető dolgokat vizsgáltuk meg, mint az alváz, és elvégeztünk néhány megvalósíthatósági tanulmányt arról, hogy milyen karosszériaformát szeretnénk.”

Millener elárulta, továbbra is a Forddal szeretne a csapat együttműködni.

„A Ford mindig kérdéseket tesz fel, és mi mindig válaszolunk a kérdésekre. Ők továbbra is érdeklődnek a WRC iránt, mivel mi futtatjuk a WRC és tereprally programot. Sokszor akkor is a WRC-ről esik szó, amikor tereprallykon vagyunk. Sajnos jelenleg semmi áttörésről nem tudunk beszámolni, de a megvalósíthatósági tanulmányokat is vizsgáljuk annak érdekében, hogy saját erőből megvalósítsuk.”

„Ahhoz, hogy az M-Sport saját autót vásárolhasson és a saját dolgával foglalkozhasson, továbbra is biztosítanunk kell, hogy a promóter eladásáról megállapodás szülessen, és legyen egy terv a következő 25 évre. Nem fogunk sok pénzt fektetni egy olyan projektbe, ami talán nem úgy fog menni, ahogy terveztük.”

Az M-Sport megerősítette azt is, hogy nincsenek terveik a Fiesta Rally2 autójuk további fejlesztésére, amely a jövő évi lWRC-program középpontjában fog állni.

Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük