Solberg hármat előzött és élre állt az esőben, de mennyi eső lesz még Portugáliában?
Oliver Solberg dominált a Portugál Rally negyedik szombat délelőtti pályáján, melyet komoly esőben rendeztek meg, a svéd versenyző pedig a negyedik helyről egyenesen az élre állt.
Száraz kezdet
Szombat délelőtt négy gyorsaságit rendeztek a Portugál Rallyn, melyből kettőt száraz körülmények között tartottak, míg a harmadik szakasz utolsó részére megérkezett az eső is, de ez még komolyabban nem befolyásolta az eredményeket.
A napot Sébastien Ogier 3.7 másodperc előnnyel várhatta Thierry Neuville előtt, ez a különbség azonban már a nyitó gyorsasági után 1.7 másodpercre csökkent, a következő két pályán azonban Ogier 8.1 másodpercre növelte ismét előnyét.
Sami Pajari és Oliver Solberg csatázott a harmadik helyért, azonban a finn toyotás tartani tudta helyét svéd csapattársa előtt, ugyanakkor hátránya az ekkor még vezető Ogier mögött 16.2 másodpercre nőtt, míg Solberg további 2.6 másodperc hátránnyal állt.
Az esőben Oliver Solberg percei következtek
A negyedik délelőtti pályát már nagy esőben rendezték, és ez komoly tapadási problémákat okozott több versenyzőnek is. Azonban Oliver Solberg pont erre a pillanatra várt és nagy előnnyel a leggyorsabb tudott lenni, Elfyn Evans 7.2, Jon Armstrong 8.5 másodperccel maradt el a legjobb időtől, míg Sami Pajari 10.5, Thierry Neuville 13.1, Sébastien Ogier pedig 18.1 másodpercet zsákolt be.
Összetettben Solberg Sébastien Ogier-t, Thierry Neuville-t és Sami Pajarit is megelőzte, és 5 tizeddel a kilencszeres világbajnok előtt átvette a vezetést! Mindez az élmezőny szorosabbá válását is eredményezte, Neuville 2.6, míg Pajari 8.1 másodperc hátránnyal a harmadik és negyedik.
Elfyn Evans 17.8 másodperc hátránnyal következik az ötödik helyen, míg őt Adrien Fourmaux 11.7 másodperc hátránnyal követi.
https://www.youtube.com/watch?v=xrDXgMJ34Hk&pp=ygUTcmFsbHkgcG9ydHVnYWwgMjAyNg%3D%3D
Mi várható délután?
Az eső tehát megérkezett és egészen estig a futam térségében is fog maradni, így a délutáni első (45%), második (30-75%), és harmadik (40-65%) pályán is komoly eső várható, azonban az utolsó normál szakaszra már gyengülhet a csapadék intenzitása. A nap pedig a Lousada szuperspeciál szakasszal zárul.
A Portugál Rally további időterve így alakul magyar idő szerint:
Május 9., szombat
15:00 SS15 Felgueiras 28.81 km
16:05 SS16 Cabeceiras de Basto 2 19.91 km
17:35 SS17 Amarante 2 26.24 km
19:05 SS18 Paredes 2 16.09 km
20:05 SS19 SSS Lousada 3.78 km
Május 10., vasárnap
09:05 SS20 Vieira do Minho 1 21.6 km
10:35 SS21 Fafe 1 11.18 km
11:35 SS22 Vieira do Minho 2 21.6 km
14:15 SS23 Fafe 2 (Powerstage) 11.18 km
Fotó: Toyota Gazoo Racing
