Áttörés Portugáliában: A Hyundai végleg ledolgozta hátrányát a Toyotával szemben?
Bár a Toyotás versenyzők, Sebastien Ogier és Sami Pajar balszerencséje lehetőséget nyitott a Hyundai számára, Portugáliában is egyértelmű jelét látták annak, hogy a koreai csapatnak sikerült csökkentenie a Toyotával szembeni teljesítménybeli lemaradást.
Neuville közel állt a WRC-futam megnyeréséhez Horvátországban, de a belga egy vezetési hiba miatt a verseny utolsó méterein elvesztette az első helyet. Portugáliában azonban a belgának sikerült megfordítania a helyzetet.
Andrew Wheatley, a Hyundai sportigazgatója elismerte, hogy a győzelem megkönnyebbülést hozott az egész csapatnak.
„Ez hihetetlen az egész csapat számára, de mindenekelőtt hatalmas megkönnyebbülés – mondta Wheatley. – Tudjuk, hogy az autónk gyors. A kihívás a körülmények kezelése és az autó teljesítményének megfelelő tartományban való működése volt”
Szombaton heves eső miatt drámaian megváltoztak a Portugál Rally körülményei.
„Szombat reggel az eső nem tűnt túl vészesnek, de délutánra már nagyon nehezek lettek a körülmények. Thierry és Martijn hihetetlen munkát végeztek akkor. Kiválóan uralták a helyzetet, és elég közel maradtak ahhoz Sébastien Ogier-hoz és Sami Pajarihoz, hogy nyomás alatt tartsák őket.”
Wheatley a Toyota problémáira is rámutatott, Ogier és Pajari ugyanis defekt miatt veszítették el a jó eredmény esélyét.
„Természetesen kár volt látni Sami balszerencséjét, de a csapatunk hihetetlenül keményen dolgozott ezért. Thierry és Martijn teljes mértékben megérdemelték ezt a győzelmet.”
A portugál siker a Hyundainak is nagyobb önbizalmat adott a szezon hátralévő részére.
„Ez hatalmas megkönnyebbülés mindenkinek. A szezon előtt tudtuk, hogy az első versenyek nehezek lesznek számunkra. Most olyan helyzetben lépünk be a szezon második felébe, hogy úgy gondoljuk, szinte minden futamon dobogós helyekért küzdhetünk. Nagyon nehéz legyőzni egy olyan jól felkészült csapatot, mint a Toyota, de most már biztosan tudjuk, hogy megvan a tempónk. Csak mindent tökéletesen kell csinálnunk.”
Wheatley különösen elégedett volt azzal, ahogyan Neuville és navigátora, Martijn Wydaeghe reagáltak a horvátországi csalódás után, ahol az utolsó szakaszon kiestek, és elvesztette azt a győzelmet, amely már biztosnak tűnt.
„Horvátországban mindent jól csináltak az utolsó kanyarig. Senki sem volt csalódottabb abban a helyzetben, mint Thierry és Martijn. Most briliánsan megmutatták, hogyan kell reagálni a helyzetre. Öröm volt nézni a munkájukat. A Power Stage-en is versenyképesek voltak, és a végéig küzdöttek.”
Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool
