Elképesztő felvételen a Portugál Rallyn történt incidens!
A Portugál Rally szombati napján egy kisteherautó hajtott Elfyn Evans előtt a pályára, az esetet a nézők is rögzítették. Később Yohan Rossel is hasobnló helyzetbe került, ekkor már törölve lett a gyorsasági.
Az esetek sorozata akkor kezdődött, amikor a 33-as rajtszámú autó (Elfyn Evans) a 16. kilométernél váratlanul egy mentésre induló trélerrel találta szembe magát. Mint később kiderült, a tréler sofőrje egy kiesett versenyzőért indult, de a navigációs rendszere egyenesen a lezárt szakaszra irányította. Bár a teherautó több kordonon is áthaladt, végül egy mellékúton elhagyta a pályát, így a szakaszt ekkor még nem kellett megállítani.
Azonban alig 35 perccel később megismétlődött a baj: ugyanannak a cégnek egy másik autója – amely az első jármű segítségére sietett – szintén behajtott a pályára, éppen a 21-es rajtszámú versenyző (Yohan Rossel – Arnaud Dunand) elé. Ekkor már nem volt mérlegelés, a szakaszt azonnal félbeszakították.
A vizsgálat során a versenyigazgató, Horácio Rodrigues elismerte a hibát. Kiderült, hogy bár külső céggel szerződtek az útlezárásokra, a kommunikáció teljesen csődöt mondott: a pályabírók vagy a biztonságiak nem jelentették a versenyirányításnak, hogy illetéktelen járművek jutottak be a szakaszra.
A Nemzetközi Sportkódex 12.2.1.h pontja alapján (veszélyes helyzet előidézése) a felügyelők az alábbi büntetéseket szabták ki:
Megrovás a szervezőknek: 15 000 eurós pénzbüntetés, amelyet 2027 végéig felfüggesztettek – feltéve, hogy nem történik hasonló eset. Azonnali biztonsági szigorítások elrendelése a verseny hátralévő részére.
Az eset rávilágít arra, hogy még a legprofibb világbajnoki futamokon is végzetes lehet a kommunikációs lánc megszakadása. A sportfelügyelők hangsúlyozták: hiába a külsős alvállalkozó, a felelősség minden esetben a rendezőé és a versenyigazgatóé. Reméljük, a felfüggesztett büntetés elég figyelmeztetés lesz ahhoz, hogy a jövőben ne lássunk hasonlót egyetlen gyorsasági szakaszon sem.
Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

Pingback: Az FIA vizsgálatot indított a Portugál Rallyn történt incidensek miatt -