Zákányi Janika és Vidécz Zsolt nyerte a Bakonya Rallyt (videók)
Fordulatos és igen látványos versenyt tartogatott a Bakonya Rally, mely a déli régió rallysprint bajnokságának második futama volt. A győzelmet nagy csatában Zákányi Janika és Vidécz Zsolt nyerte.
Orfű után Bakonyán folytatódott a déli régió rallysprint bajnoksága, ahol összesen öt alkalommal kellett teljesíteni Kővágótöttös – Bakonya útszakaszt mindkét irányba.
A rendezvényes a tesztelőkkel kiegészülve több, mint 100 páros állt rajthoz.
A Bakonya Rallyt Bévárdi Péter és Kanász Cintia kezdték a legjobban Ladával, a harmadik szakasz követően azonban Demjén Martin és Kese “Kikiny” Zoltán állt az élre BMW-vel. Ráadásul ekkor már Zákányi Janika és Vidécz Zsolt volt a második, míg Bévárdiék a harmadik helyre csúsztak.
Demjén Martinék azonban nem szerettek volna beleszólni a bajnoki értékelésbe, így a verseny végén nagyon sok időt veszítettek és végül 61. helyen értek célba.
A győzelmet végül Zákányi Janikáék nyerték az orfűi győztes hondás Geng Bence és Geng Ferenc előtt 7.9 másodperc előnnyel, míg a harmadik helyet Nagy Dávid és Nagy János 11.5 másodperc hátránnyal ért célba Ladával.
Az előfutók között rajthoz állt Velenczei Ádám és Szedő Csaba, míg a tesztelők között László Martin és Balázs Zsolt, Tóth Tibor és Szabó József, Osváth Péter és Májer Dávid, akik Rally2-es autóval indultak, Zagyva Dorkáék pedig Rally4-es Peugeot-val.
A déli régió sprint bajnoksága Kisvaszarral folytatódik a nyári szünet után, augusztus 9-én.
Fotó: Zákányi Janika
