A WRC sztárja bevallotta: igen nehezen szerezte meg a jogosítványát
A ma már WRC sztárnak számító Sami Pajari elárulta, komoly problémái adódtak a jogosítvány megszerzésénél, ami csupán harmadikra sikerült.
Sami Pajari ma már a WRC élmezőnyébe tartozó pilóta, aki a WRC2-es bajnoki cím megszerzése után a Toyota gyári versenyzője lett, idén pedig már ötször is dobogóra állhatott a Rally1-es Yaris-szal.
Azonban eleinte nem ment ilyen jól számára a vezetés. A finn Yle oldalnak elárulta, csupán harmadszorra sikerült megszereznie a jogosítványát.
“Ma már elég érdekesnek tűnhet, de csak harmadikra tudtam jogosítványt szerezni – mondta Sami Pajari. – Elsőre nem sikerült megszereznem a vezetői vizsgához kellő papírokat az autósiskolától. Ehhez az iskola kockázatfelismerő képzéséről kapott tanúsítvány kellett volna, de elsőre nem kaptam meg.”
Finnországban lehetséges rokonok, ismerősök által biztosított autóval való vizsgázás is, amennyiben az a vizsga feltételeinek át lett alakítva. Pajari a bátyja autójával igyekezett megszerezni a vezetői engedélyt.
“A második alkalommal bátyám autójának központi zárja elromlott, így nem tudtunk beszállni az autóba, ezért ismét megbuktam a vizsgán.”
Harmadikra már sikerült levizsgáznia.
“Harmadikra már minden jól sikerült, amikor már sikerült vezetnem is, azonnal át is mentem a vizsgán.”
A vezetés később pedig az elsődleges dolog lett számára, hiszen versenyző lett, amiben ma már egyre nagyobb sikereket ér el.
Fotó: Sami Pajari
