szombat, szeptember 5, 2026
Rally

21 éve nyert először az Istenek versenyén Sébastien Loeb

21 évvel ezelőtt a mai napon új győztest avattak az Akropolisz Rallyn Sébastien Loeb személyében, aki nagy magabiztossággal haladt ekkor az év végi világbajnoki cím megvédése felé.

A 2005-ös WRC-szezon nyolcadik futamát, az Akropolisz Rallyt június 23-26. között rendezték. A szezon addigi hét futamából Sébastien Loeb ötöt megnyert a Citroennel, míg Petter Solberg két futamot tudott nyerni a Subaruval.

A verseny első napjának hét szakaszából az elsőt Loeb nyerte Daniel Elena navigálásával, a második gyorsaságitól azonban már jelentősen érezte a takarítás jelentőségét a citroenes páros, azonban a kezdeti hatodik pozícióból az első nap végére az első helyig tudott előre lépni.

Innentől kezdve pedig már nem engedte Loeb át a vezető helyet senkinek, végül 1:36.2 perc előnnyel nyert Toni Gardemeister és Jakke Honkanen Fordja előtt, míg a harmadik helyen Carlos Sainz és Marc Martí zárt ugyancsak Citroennel.

Loeb és Elena első sikerét tehát 2005. június 26-án aratta Görögországban.

A szezon hátra lévő futamain még négy első és három második helyezéssel magabiztosan szerezték meg karrierjük sorozatban második vb-címét.

Mint ma már tudjuk három győzelmet szerzett Görögországban és kilenc világbajnoki címet a francia-monacói legenda páros.

A verseny teljes összefoglalója itt érhető el:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük