36 éve szerezte utolsó hazai bajnoki címét Ferjáncz Attila
Ferjáncz Attila és dr. Tandari János számára jól sikerült az 1990-es ORB-szezon eleje, aminek köszönhetően már a szezonzáró előtt bajnoki címet tudott szerezni, az utolsót.
Az 1990-es ORB-szezon Ferjáncz Attila és dr. Tandari János négy futamon három győzelemmel kezdte, ezzel az augusztus 18-19-én rendezett Budapest Rallyn már elég lett volna egyetlen pontot szereznie, hogy megnyerje a bajnokságot.
Az aszfaltos, de helyenként murvás budapesti pályákon végül Ranga László és Dudás Mihály tudott nyerni, a második helyezés azonban bőven elég volt Ferjánczéknak, hogy bebiztosítsák a bajnoki címet.
Ferjánczék így a szezonzáró Mecsek Rallyn már el sem indultak, Pécsett Rangáék nyertek, amivel a bajnokság második helyén zártak, míg a két lanciás versenyző után a bronzérmet Lajtai Zsolt és Kiss Ernő szerezték meg Lada VFTS-sel.
Selmeczy György és Jutassy József bár bízhattak benne, hogy meg tudják védeni 1989-es bajnoki címüket, végül csupán a bajnokság negyedik helyén zártak.
Fotó: Peták Tibor
