Pályára gurult a második WRC27-es autó is
A Toyota már elkészítette jövő évi WRC27-es autóját, míg a belga Project Rally One járműve először gurult pályára.
A belga Project Rally One csapata ahogy ígérte, szeptember elején elkezdte tesztelni WRC27-es autóját, melyről szinte azonnal képek is készültek.
A csapat sok technikai részletet igyekezett még elfedni, de az új autó kinézete, alakja jól látszik.

A csapat egyelőre csak első métereit tett meg a járművel, a komolyabb tesztidőszak csak ezt követően jön.
A belga csapat úgy tervezi, hogy már a Montén rajthoz áll, majd jövőre csak az aszfaltos futamokon vesz részt.
A Toyota már elkészült autójával, míg a spanyol RMC csapat októberben tervezi az autó első beindítását.
Fotó: L’Equipe
