szombat, május 23, 2026
Labdarúgás

A hadifogolyból lett kapus, aki törött nyakkal nyert kupát a Manchester City-nek

Egészen hihetetlen karriert futott be Bert Trautmann, aki hadifogolyból lett kapus, majd néhány év múlva a Manchester City-t törött nyakkal segítette az FA-Kupa megnyeréséhez.

Bert Trautmann-t a Luftwaffe pilótájaként lelőtték a második világháborúban Anglia felett, ahol hadifogoly lett.

Bernhard Trautmann – ez volt az eredeti neve – a hadifogolytáborban aztán focizni kezdett társaival, előbb középhátvédként, majd egy sérülés után kapusként.

25 évesen, 1948-ban szabadult, majd ezt követően a St. Helen’s Town csapatának kapusa lett. 14 hónappal később lenyűgözte teljesítményével a Manchester City megfigyelőit, akik éppen Frank Swift utódját keresték és a City leigazolta.

Trautmann gyorsan megnyerte a hazai szurkolókat, azonban az ellenfél rajongói többször ellenségeskedtek vele.

A német kapus vezetésével aztán 1955-ben a City bejutott az FA-Kupa döntőjébe, ahol végül a Newcastle nyert, így Trautmann ezüstérmes lett.

A következő évben a MC ismét döntőt játszhatott és a Birmingham City ellen vívott meccsen halhatatlan legendává vált.

A Manchester City 3-1-re vezetett, amikor a 75. percben Peter Murphy elé vetődött, hogy így védjen és ütközött a két sportoló. Trautmann egy ideig a földön feküdt, azonban a MC nem tudta lecserélni, így a német kapus folytatta a játékot. Több védést is bemutatva megtartotta csapatának a két gólos előnyt és megnyerte a kupát.

A meccs után, amikor Fülöp herceg átadta az érmeket, megkérdezte Trautmanntól, hogy miért görbe a fejed, ő pedig csak annyit válaszolt, túl merev lett a nyakam.

A későbbi orvosi vizsgálaton kiderült, hogy öt nyakcsigolyája elmozdult, az egyik pedig ketté is tört. Érdekesség, hogy két orvosi vizsgálaton is át esett a kapus és az elsőnél csak rándulást állapítottak meg, majd a második során derült ki, hogy a német játékos kis híján meghalt.

Trautmann felépülése csaknem egy szezonon át tartott, azonban később visszatért és hat szezonig még a Manchester City-t erősítette.

Bert 1964-ben vonult vissza, ekkor már egy olyan legendaként, mint aki a nyakát tette kockára, hogy az angol klub nyerjen.

2005-ben a brit nemzeti futballmúzeum hírességek csarnokának tagja lett, 2013-ban 89 évesen hunyt el.

Trautmann életéről 2018-ban film készült, The Keeper (A kapus) címmel, míg nyakmerevítője ma is látható a kupa-döntőről szóló gyűjteményben.

Fotó: commons.wikimedia.org/Oldelpaso

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük