szombat, május 23, 2026
F1

Bearman megsérült, Antonelli nyert Japánban

Kimi Antonelli sorozatban második győzelmét aratta, miután megnyerte a Japán Nagydíjat, ahol Oliver Bearman 50 G-és becsapódás után megsérült.

Kimi Antonelli, miután megszerezte sorozatban második poleját, behúzta második győzelmét is, pedig a Japán Nagydíjat nagyon rosszul kezdték a Mercedes versenyzői az első sorból.

A rajt után közvetlenül ugyanis Antonelli a hatodik helyre esett az élről, míg George Russel a negyedikre a másodikról.

Innentől kezdve a német gyártó pilótái megkezdték a felzárkózást és próbálták levadászni az élen autózó Oscar Piastrit.

A verseny 20. körében egy nagy baleset történt, amikor a Franco Colapintot előzni próbáló Oliver Bearman a Spoon kanyar előtt a fűre kényszerült a csatában. Onnan a Haas versenyzője keresztbe csúszva a szemközti gumifalba vágódott. A brit pilóta láthatóan alig tudott a bal lábára állni. Később az amerikai csapat közleményt adott ki, mely szerint 50 G-vel történt Bearman becsapódása és a térdét fájlalta, természetesen orvosi kivizsgálások várnak a versenyzőre.

A baleset miatt biztonsági autó érkezett a pályára, amit követően Kimi Antonelli állt az élre, és helyét megőrizve megszerezte a győzelmet Piastri és Charles Lerclerc előtt.

George Russel csupán negyedik helyen ért célba.

A bajnokságban is Antonelli vette át a vezetést három futam után, előnye 9 pont Russell előtt, míg Leclerc 23 pont hátránnyal harmadik.

A konstruktőrök között a Mercedes 45 ponttal előzi meg a Ferrarit és 89 ponttal a végre magára találó McLarent.

A szezon május 3-án Miamiban folytatódik.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük