szombat, szeptember 5, 2026
Rally

Kétszer is augusztus 20-án nyerte a Finn Rally társrekordere hazai futamát

Marcus Grönholm holtversenyben a Finn Rally legeredményesebb versenyző, hét sikeréből pedig kettőt is augusztus 20-án szerzett.

A Finn Rally legeredményesebb versenyzői az 1983-as világbajnok Hannu Mikkola és a 2000-es és 2002-es vb első Marcus Grönholm egyaránt hét sikerrel.

A kétszeres világbajnok pedig kétszer is augusztus 20-án tudott hazai futamán nyerni.

A 2000-es évben a WRC-szezon kilencedik futama volt a finn augusztus 17-20. között. A futamon Marcus Grönholm és Timo Rautiainen esélyt sem adott másnak a győzelemre, rajt-cél győzelmet arattak a Peugeot 206 WRC-vel, végül 1:06.4 perc előnnyel előzték meg a fordos Colin McRaet és Nicky Gristet, míg a harmadik Harri Rovanpera és Risto Pietilainen lett Toyotával 1:096 perc hátránnyal. Ebben a szezonban Grönholm tehát első vb-címét is megtudta nyerni.

Hat évvel később augusztus 18-20. között rendezték a WRC 10. futamának számító finn versenyt. Ekkor bár csak egy negyedik eredménnyel kezdtek Grönholmék Ford Focus WRC-vel, a második gyorsaságitól már az élre álltak és helyüket a verseny végéig át sem engedték másnak. A második helyezett Sébastien Loeb – Daniel Elena kettős 1:06.7 perccel volt lassabb Citroen Xsara WRC-vel, míg Mikko Hirvonen és Jarmo Lehtinen lett a harmadik ugyancsak Forddal 1:34.5 perc hátránnyal.

A 2006-os év végén már Sébastien Loeb lett a világbajnok, sorozatban harmadszor, Grönholm és Hirvonen előtt. A később kilencszeres világbajnok pedig úgy nyerte ezt a szezont, hogy biciklis sérülés miatt már az utolsó négy futamon nem tudott elindulni, de egyetlen pont előnye így is maradt az utolsó futam után.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük