Kishíján rekordot döntött a Győr Rally nevezőinek listája
Megjelent a Győr Rally nevezési listája, melyből kitűnik, hogy sok más országhoz hasonlóan jelentősen csökkent a versenyzői létszám.
Megjelent a Magyar Rally Bajnokság idei szezonjának negyedik futamának, a Győr Rallynak a nevezési listája, melyen 35 ORB/ORC, 20 Rally2-es és 28 historic versenyzőpáros szerepel.
Nem sok hiányzott, de az ORB/ORC mezőny nagysága kishíján negatív rekordot döntött az idei nevezőket illetően, leszámítva a szlovák Moldava Rallyt, hiszen a 35 fős mezőny csupán eggyel nagyobb a veszprémi 34 párosnál.
A győzelemre legnagyobb eséllyel Vincze Ferenc és Kocsis György pályázhat, de érdemes lesz figyelni mások mellett Tóth Tiborra és Szabó Józsefre, Bodolai Lászlóra és Deák Attilára, valamint a bajnoki éllovas László Martinra és Zsiros Gáborra is.
Sajnos a versenyzői létszám visszaesése más országokban is megfigyelhető, a hétvégi osztrák szezonzárón 39 páros indult, a sportág legeredményesebb nemzetének számító finn bajnokság legutóbbi futamán mindössze hatan indultak Rally2-es autóval, a cseh Barum Rally nemzeti mezőnye 42 autóból tevődött össze.
Hogy ez betudható-e az Európát sokáig uraló hőségnek, a nyári időszaknak, vagy költség növekedésnek, az majd talán kiderül az őszi futamok létszámán.
A Győr Rallyt másfél hét múlva rendezik.
Fotó: Vincze Ferenc / Facebook
