szombat, szeptember 5, 2026
Rally

Ezért is érdemes lesz figyelni a Horvát Rallyra 2027-ben

A spanyol motorsport szövetség által támogatott RMC Motorsport a jövp évi Horvát Rallyn tervezi a debütálást a WRC-ben.

A spanyol RMC Motorsport báér csak októbertől készül tesztelni WRC27-es járművét, már a következő szezon első felében szeretne debütálni a WRC-ben, mégpedig a Horvát Rallyn.

A csapat a DirtFishnek azt is elárulta, hogy a belga Project Rally One csapattal ellentétben nem csak egy felületetn szeretnének jövőre versenyzeni.

„Jelenlegi célunk, hogy 2027-ben debütáljunk a WRC-ben Horvátországban – közölte a WRT Rally1 Spain. „Ezt ma nem tudjuk garantálni, mert a végső döntés a fejlesztési és tesztelési program előrehaladásától függ, de jelenleg teljesítjük a tervezett mérföldköveket, és Horvátország továbbra is a célunk. Onnan jelenlegi elképzeléseink szerint Spanyolországba és Portugáliába utaznánk, majd a szezon második felében a dél-amerikai versenyekre és néhány más futamra mennénk el. A prioritás, hogy az első versenytől kezdve megfelelően kifejlesztett, megbízható és versenyre kész autóval érkezzünk.”

A csapat több versenyzővel is felvette a kapcsolatot.

„Már kapcsolatban állunk több kiváló pilótával, valamint néhány nagyon tehetséges fiatallal, akik rendkívül motiváltak és szeretnék megmutatni a bennük rejlő lehetőségeket. Természetesen ez az egyik legjobban titkolt része a programunknak. Amikor eljön az ideje, közöljük a versenyzői terveinket.”

Az RMC kiemelte, hogy nagyon fontos a spanyol szövetséggel (RFEDA) fennálló partnerségük.

„Az RMC Motorsport és az RFEDA partnerségét illetően, ez a projekt számos területén elengedhetetlen, és természetesen az egyik közös célunk, hogy lehetőségeket teremtsünk a spanyol kötődésű versenyzők számára.

„Manuel Aviñó, az RFEDA elnöke, feltétel nélkül támogatta a projektet a kezdetektől fogva, és osztozunk abban a törekvésben, hogy Spanyolországot és a spanyol motorsportot kiemelkedő pozícióba helyezzük a WRC ezen új korszakában. Ez nem jelenti azt, hogy választanunk kell egy elismert, élvonalbeli WRC-pilóta és egy fiatal spanyol tehetség között. Különböző és egymást kiegészítő szerepeket játszhatnak a projektben, különösen a fejlesztés, a tesztelés és a versenyzés tekintetében.”

Fotó: Toyota Gazoo Racing

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük