Kiderült, miért csúszik a 2027-es WRC-naptár bejelentése
Továbbra is várni kell a jövő évi WRC-naptár megjelenésére, ennek oka pedig a Szafari Rally körül kialakult bizonytalan helyzet.
Már korábban elmondta William Ruto kenyai elnök, hogy az idei Szafari Rally volt az utolsó, ahol a kenyai állam közpénzzel támogatja a WRC-futamot. Az elnök azt is elárulta, a vb-futam helyett inkább az ország iskoláiban a sport népszerűsítésére fordítanák a pénzt, a legedás verseny szervezőinek pedig máshonnan kell előteremteni az anyagi hátteret.
Ez azonban nem megy túl könnyen, ezért a kenyai verseny jövője bizonytalan lett.
A DirtFish úgy tudja, hogy csupán az afrikai verseny miatti bizonytalanság az oka, hogy nem jelent még meg a 2027-es WRC-naptár. Az FIA a Szafari Rally legendás múltjára való tekintettel nem engedné el a kenyai rendezvényt és vár, amíg csak lehetséges, hogy a szervezők előteremtsék az anyagiakat.
„Szeretnénk Kenyát látni a versenynaptárban – mondta Emilia Abel, az FIA közúti versenyekért felelős sportigazgatója. – Ez egy történelmi és klasszikus esemény a WRC számára, és egy fontos rally, különösen a régió szempontjából. Most arra összpontosítunk, hogy a kenyai szervezők megoldást találjanak.”
Julien Vial, a WRC promóterének operatív igazgatója elmondta: „Hamarosan véglegesítenünk kell a versenynaptárt, és ehhez minden esemény finanszírozását illetően egyértelműségre és bizonyosságra van szükségünk. Kenya a bajnokság egyik legegyedibb és legikonikusabb versenye, de a szükséges feltételeknek meg kell felelniük ahhoz, hogy biztosítsák helyüket a versenynaptárban.”
Fotó: Toyota Gazoo Racing
